
Játszótéri eszközök ellenőrzése
A játszótéri eszközök biztonságosságáról szóló 78/2003. (XI. 27.) rendelet 2004. február 1-jén lépett hatályba. Az előírások a közterületeken, lakóparkokban és intézmények (iskolák, óvodák, bölcsődék) udvarain, valamint egyéb - a nyilvánosság számára elérhető - játszóterekre vonatkoznak. Ezek értelmében a játszóterek tulajdonosai illetve üzemeltetői számára kötelező:
. karbantartási és ellenőrzési terv készítése, annak végrehajtása és dokumentálása,
. kétévenként kijelölt szervezettel ellenőrzést végeztetni,
. az eszköz balesetveszélyessé válása esetén haladéktalanul intézkedni a használat megakadályozása, majd a játszótéri eszköz szükséges kijavítása, illetve lebontása érdekében
. az intézkedésekről nyilvántartást vezetni, ezeket a nyilvántartásokat és az intézkedést igazoló dokumentumokat legalább 10 éven keresztül megőrizni.
A gyártók, forgalmazók csak olyan eszközöket értékesíthetnek, melyek rendelkeznek megfelelőségi tanúsítvánnyal és azt, illetve annak másolatát rendelkezésre bocsátják. A játszótéri eszközt új létesítés, nagyjavítás, csere vagy helyváltoztatás esetén használatba venni a kijelölt szervezet által végzett, a biztonságossági követelményeknek való megfelelést, valamint a megfelelőségi tanúsítvány meglétét ellenőrző vizsgálatot követően lehet. |